Olyan reklámokat tesznek a Windowsba, amiket csak pénzért lehet kikapcsolni
Nincs menekvés, a Microsoft a saját szolgáltatásainak népszerűsítése mellett már külsős reklámokat is megjelenít a Windowsban.
Nincs menekvés, a Microsoft a saját szolgáltatásainak népszerűsítése mellett már külsős reklámokat is megjelenít a Windowsban.
A régi hardverre lehet visszavezethető az a hiba, ami néhány napja ütötte fel a fejét sok Windows 10-felhasználónál.
Minden felesleges(nek vélt) összetevőt kidobtak az ablakon, így megszületett minden idők legkisebb Windows 11 telepítője. Ez azonban, talán nem meglepő módon, igen komoly megkötésekkel jár.
Nagyobb számítási kapacitást igényelnek majd a mesterséges intelligenciás képességekkel felruházott PC-k, például alap lesz a 16 GB RAM megléte – és ez még nem minden. Mivel a Microsoft azon dolgozik, hogy az MI átszője az operációs rendszert, így aztán ez elég sok számítógépet érinthet.
Elképzelhető, hogy Windows 12 helyett a Windows 11 idei frissítésével fut be a legtöbb új funkció, melyet eddig előbbi újításaiként tartottak számon.
Sokan panaszkodnak arra, hogy sehogy sem tudják telepíteni az idei első Windows 11-frissítőcsomag egyik elemét.
Nagy bajban lehetnek, akik szeretik halogatni a Windows frissítéseinek a telepítését: egy új vírus ugyanis néhány kattintás után gyakorlatilag minden bizalmas adatot illetéktelen kezekbe juttat a számítógépről.
A Windows 11 több újdonsága is átszivárog a Windows 10-be. Annak ellenére, hogy a Microsoft korábban azt hangoztatta, hogy már nem kap érdemi új fejlesztéseket a korosodó rendszer. A döntés hátterében az állhat, hogy a Windows 10 piaci részesedése még mindig jóval nagyobb, mint a legújabb változaté.
Már teszteli a Windows 11 előzetes verziójában az új adatátviteli szabvány támogatását a Microsoft: ennek 80 Gbps az elméleti maximuma, ami szédületes sebességet jelent.
A Windows 10 egyik frissítésének telepítése során sokan egy hibaüzenettel találkoznak. Mutatjuk, mi ennek az oka, és mit tehet, ha önnél is megjelent a probléma.
Miközben a WordPad búcsúzik, a Jegyzettömb egyre okosabb lesz a Windowsban: most Cocreator néven kap egy új funkciót, amivel szöveget lehet módosítani a programban.
Megérkeztek 2024 első hibajavításai valamennyi Microsoft-szoftverhez. Mutatjuk, melyek ezek, és hogyan telepítheti őket.
Néhány hónapon belül egy új, eddig ismeretlen billentyűt láthat a boltok polcain sorakozó laptopokon és billentyűzeteken: a Microsoft egy teljesen új gombot ad a Windows-logós billentyűzetekhez.
Komoly környezeti hatásai lehetnek a Windows 10 kivezetésének: mivel újabb Windowst sok számítógép nem tud futtatni, ezek jelentős hányada válhat használhatatlanná és végezheti szemétként.
Már nincs sok idő átállni egy újabb operációs rendszerre, különben búcsút inthetünk a steames játékainknak. Mutatjuk, milyen lehetőségei vannak a régi Windowst használóknak.
Egy lelkes youtuber installálta a Windows Mobile-t egy Apple MacBookra, az eredmény pedig, hogy meglepően jól fut a rendszer a laptopon. Használni persze nem lehet semmire, de érdekes látványt nyújt a lehetetlennek tűnő párosítás.
Bár a Microsoft még nem részletezte a Windows operációs rendszerek fura hibáját, ami miatt minden nyomtató neve HP lett, de egy telepíthető eszközt már kiadtak, ami javíthatja azt. Mutatjuk, mi a teendő.
Sok felhasználónál véletlenszerűen, rendkívül zavaró módon nyílt meg a Fájlkezelő, amit csak igen lassan javított ki a Microsoft.
Nem tud betölteni a Windows az Avira antivírus frissítése után, de van egy lehetséges megoldás a problémára.
Miközben a WordPadtől búcsúzni kényszerülnek a felhasználók, a másik ingyenes Windows-program, a Jegyzettömb egyre okosabb lesz: hamarosan már a leütött karaktereket is tudja majd számolni.